skip to Main Content

SHM Consulting az Ipar Napjai 2014 kiállításon – interjú Horváth Miklóssal

Az Ipar Napjai 2014 kiállításon Horváth Miklóssal, az SHM Consulting Kft. vezetőjével beszélgettünk a cég filozófiájáról és az általa képviselt gépekről.

Kameránk előtt elmondta, hogy öt olasz gyártó közvetlen gyári képviseletét látja el, melyek a Slavagnini, a Costa Levigatrici, a Sangiacomo Presse, a ZANI és a Galdabini.

Horváth Miklós kifejtette, hogy a cég sikerét többek között a gyári képviseletben látja, mivel így a gépek vásárlói és üzemeltetőivalamint a gyártó cégek közvetlen kapcsolatban állnak egymással, ami megkönnyíti a későbbi problémák kezelését és a visszajelzések hatékony feldolgozását.

A kiállításon három géppel voltak jelen, ezek közül a legszembetűnőbb, egyúttal legmeggyőzőbb a Salvagnini B3 Kinetic hibrid meghajtású élhajlítógépe volt, de nem lehetett szó nélkül elmenni a Costa Levigatrici sorjázógépe mellett sem.

A harmadik kiállított gép a ZANI mechanikus, szervomotoros, 2500 tonnás présgépének demo változata volt, mely kis mérete ellenére is érzékelhetővé tette a valós méretű ZANI gép robosztusságát és a szervo meghajtás előnyeit.

SHM

Back To Top